Kedves Vendégünk!

A legfontosabb tudnivalókat az alábbiakban foglaljuk össze.

1. A szálláshely az érkezés napján 15 órától, az elutazás napján 10 óráig áll vendégeink rendelkezésére.

2. Szobafoglalás esetén kérjük a személyi igazolványát, vezetői engedélyét vagy útlevelét okmányolvasás céljából bemutatni.
3. Három éven aluli gyermek részére nem kötelező (pót)ágy árat fizetni. Ebben az esetben a gyermek részére sem ágy, sem ágynemű nem jár.
4. Az vendégszobába történő be- és kijutást a szállásadó biztosítja a kulcsok átadásával. Eltávozáskor és éjszaka kérjük az épület bejáratait, valamint a kaput kulcsra zárni. A vendégek távollétében, az esetleges időjárás-változás esetén előforduló vihar okozta károk elkerülése érdekében, az ablakok zárva tartandóak.
5. Szobafoglalás esetén a szállásadó megmutatja azokat a helyiségeket, amelyeket a vendégek használhatnak, illetve tájékoztatást ad az általa biztosított szolgáltatásokról.
6. A szállásadó jogosult - előzetes bejelentés nélkül - ellenőrizni, hogy a szálláshelyen a vendégek az egyeztetett létszámban tartózkodnak-e (a vendég személyiségi jogainak tiszteletben tartásával).
7. A szálláshelyet csak egyeztetett létszámban vehetik igénybe a vendégek. A vendég látogatót nappal (8 és 21 óra között) a szállásadóval történt előzetes egyeztetéssel fogadhat.
8. Háziállatot tilos engedély nélkül a vendégszobába bevinni. A Pata-tanyán kistestű (max. 25 kg) háziállatot fogadunk a vendég felügyeletével, előzetes egyeztetés alapján, térítés ellenében. A vendég teljes körűen felelős a behozott állat által esetlegesen okozott károkért. A szálláshely vezetősége fenntartja a jogot, hogy ha úgy ítéli meg, hogy a behozott kisállat zavarja a szálláshely rendeltetésszerű üzemeltetését vagy a többi vendég nyugalmát, akkor megtagadhatja a kisállat további elhelyezését.
9. A szobában lévő berendezést csak a szállásadó előzetes hozzájárulásával lehet átrendezni.
10. Az átadott kulcsok, és az elektromos kapu távirányítójának esetleges elveszése esetén a vendégek kötelesek azt haladéktalanul jelezni és annak árát, illetve a zárcserét a szállásadónak megtéríteni.
11. A szálláshely végleges elhagyásakor a kulcsot, az elektromos kapu távirányítóját és az átvett TV kapcsolót vissza kell adni a szállásadónak. A szoba elhagyásakor az ablakokat kérjük bezárni.
12. A szállásadó nem vállal felelősséget a nem rendeltetésszerű használatból adódó esetleges anyagi károkért vagy balesetekért.
13. A vendégek által a nem rendeltetésszerű használattal okozott kár a vendégek részéről a szállásadónak közvetlenül megtérítendő.
14. Amennyiben a tartózkodás alatt a szobával kapcsolatban bármilyen probléma felmerül, kérjük, haladéktalanul értesítse arról a szállásadót. Utólagos reklamációt nem áll módunkban elfogadni!
15. Amennyiben az egyeztetett időtartamhoz képest a tartózkodási idő lerövidítését kéri, erről a szállásadót haladéktalanul informálnia kell. A megegyezett időpont előtti elutazás esetén szállásdíjat nem térítünk vissza.
16. A szálláshelyen hagyott értékekért a szállásadó nem vállal felelősséget.
17. A vendégeknek a ház házirendjét figyelembe kell venniük, különös tekintettel arra, hogy az éjszakai órákban ne zavarják a környék lakóit.
18. Amennyiben a vendég 30 napon túl tartózkodik a szálláshelyen, arra külön megállapodás vonatkozik.
19. Minden vendégszobához fürdőszoba vagy zuhanyzó, WC, valamint ételek, italok elkészítéséhez konyha vagy konyhai berendezések, eszközök használata tartozik.
20. A szállásdíj tartalmazza a közüzemi díjakat és egyéb rezsi költségeket, az ágyneműt huzattal, törülközőket, ingyenes parkolást, egy héten túli tartózkodás esetén heti ágyneműcserét és takarítást, valamint a végső takarítást. Az idegenforgalmi adót nem.
21. Kérjük, ügyeljenek a rendre és a tisztaságra. Elutazáskor a szobában kérjük, ne hagyjanak mosatlan edényt, ill. szemetet.
22. A konyhaszekrényben kisebb elsősegély-csomagot talál. Nagyobb baj esetén hívja a 112-es segélyhívó számot!
23.Tűz esetén a konyhákban található poroltó készülékkel azonnal kezdje a mentést és hívja a tűzoltókat 105-ös számon majd azt követően a szállásadót (+36-30-635-8661)!
24. A vendégházban dohányozni tilos! A dohányzás az udvaron a kijelölt helyen történhet!
25. A szobákat a vendégek tisztán kapják meg. Ittlétük alatt maguknak kell takarítani!
26. A háztartási szemét gyűjtése a konyhában található szemetesben lehet. Amennyiben azok megtelnek az udvaron lévő kukában helyezzék el azokat! Újabb szemeteszsák a konyhaszekrényekben található!
27. A vendégház jól felszerelt konyhával rendelkezik. Kérjük a tisztaságra ügyelni! A mikrohullámú sütőbe fémet tartalmazó edényt ne tegyen be!
28. Parkolni a zárt udvaron lehet ingyenesen! A kapubejáratot minden esetben hagyja szabadon!
29. Fűtési szezonban kérjük az ajtókat, ablakokat rövid szellőztetés után tartsák zárva!
30. A vendégház udvarán vagyonvédelem céljából 4 db kamera került elhelyezésre, melyek figyelik az épületek bejáratait és a wellness részleget. A magánterületen lévő megfigyelő rendszer működése a tulajdonos jogos érdekén alapul. A Pata-tanya Vendégház területén tartózkodó személyek, azzal hogy a magánterületre beléptek, hozzájárulnak, hogy róluk felvétel készülhessen, melyet a tulajdonos három napig tárol.


Kellemes időtöltést kíván a Pata-tanya csapata!

Pata-tanya vendégház

Gyöngyöspata
Táncsics Mihály út 17.
3035


E-mail:info@pata-tanya.com
Mobiltelefon:+36 30 635 86 61