„Az ökológiai turizmus vagy „ökoturizmus” a környezetért felelősséget vállaló utazás és látogatás a viszonylag zavartalan természeti területeken, azok természeti, valamint jelen és múltbeli kulturális értékeinek élvezete és értékelése céljából, úgy, hogy kíméli azokat a látogatás hatásainak mérséklésével, valamint a helyi népesség társadalmi, gazdasági előnyökhöz való juttatásával.”

A Pata-tanya vendégeként és a falusi turizmus iránt érdeklődőként méltán érdemelted ki az ökoturista megszólítást.

Az ökoturisták legjellemzőbb tulajdonsága, hogy óvják a környezetet és vigyázzák a természetet.

Az energiával történő körültekintő bánásmód által, véded a környezetet, hiszen közvetetten csökkented a környezetszennyezést.

A természettel való harmonikus és kíméletes kapcsolat által pedig jót teszel, amit garantáltan vissza is kapsz...  


  Ezért kérlek, hogy a következő pontokat tartsd szem előtt!

  1. A Pata-tanyán a szennyvíz tárolóba gyűlik, ezért különösképpen kérlek, hogy ne folyasd fölöslegesen a vizet!
  2. Ne szemetelj (ez vonatkozik a cigaretta csikkre is), használd a szeméttárolókat! Ha túrázol, akkor sem szemetelj, hanem tartsd azt magadnál az első szemetesig!
  3. A szemetet a Pata-tanyán gyűjtsd szelektíven, ehhez használd a szelektív hulladékgyűjtőket!
  4. Ne hagyd a villanyt fölöslegesen égni, ezáltal véded a környezetet!
  5. Vízen kívül semmit ne locsolj a növényekre, akik cserébe szépségükkel hálálják meg jócselekedeted!
  6. Ne halmozz fel felesleges élelmiszert! Vásárolj és fogyassz tudatosan!
  7. Egyél sok gyümölcsöt és zöldségfélét! Ezáltal nem csak az egészségedet, de a környezetet is óvod.
  8. Bármerre is jársz, csökkentsd ökológiai lábnyomod méretét! „Az ökológiai lábnyom egy erőforrás menedzselésben és társadalomtervezésben használt érték, ami kifejezi, hogy adott technológiai fejlettség mellett egy emberi társadalomnak milyen mennyiségű földre és vízre van szüksége önmaga fenntartásához és a megtermelt hulladék elnyeléséhez.” Tudatos döntéseiddel többet segítesz, mint gondolnád.


Köszönettel:    Rab Gábor
Idegenforgalmi közgazdász
(ökoturizmus szakirány)

Pata-tanya vendégház

Gyöngyöspata
Táncsics Mihály út 17.
3035


E-mail:info@pata-tanya.com
Mobiltelefon:+36 30 635 86 61